Versenyengedély-kártya : MVSZ tájékoztatás

Alábbiakban közöljük Holzhauser András, az MVSZ főtitkárának tájékoztatását:

Kedves Versenyzők!

Az MVSZ elnökségének 39/2019 (02.28) számú határozata alapján 2020. január 1-jén kerül bevezetésre a Magyar Vitorlás Szövetség versenyengedély-kártyája. A következőkben rövid tájékoztatást adunk a kártya igényléséről, a hozzá kapcsolódó kedvezményekről.

A sportról szóló 2004. évi CXLV. Törvény 3.§-a (1) bekezdésének értelmében minden amatőr és hivatásos sportolónak versenyengedéllyel kell rendelkeznie.

„A versenyzőnek – a versenyrendszerben, bajnokságban való részvétel feltételeként – a sportszövetség által a nemzeti sportinformációs rendszerben nyilvántartott, e törvényben meghatározott feltételeknek megfelelő, a versenyrendszerben vagy versenyeken való részvételre jogosító sportolói igazolvánnyal (a továbbiakban: versenyengedély) kell rendelkeznie.”

A versenyengedély-kártya magát a versenyengedélyt is megtestesíti, és helyettesíti a korábban használt kék könyvet is. A Magyar Vitorlás Szövetség versenyengedéllyel rendelkező tagja költségtérítés nélkül, automatikusan jut a kártyához. A kártya fényképes, ezért arra kérjük a versenyzőket, hogy töltsenek fel azonosításra alkalmas igazolványképet (színes, szemből fotózott, sapka és napszemüveg nélküli; képformátum: tiff, jpg, psd, DPI: minimum 300, preferált érték 600), illetve egyúttal az elérhetőségeiket (lakcím, mobil, e-mail) frissítsék a vihar rendszerben.

Megfelelő minőségű igazolványkép hiányában a versenyengedélyt nem áll módunkban kiadni!

A versenyengedély-kártya nem csak egy okmány, segítségével számos kedvezményhez juthat minden versenyző, amennyiben a VIHAR rendszerben lévő személyes profilján nyilatkozik arról, hogy a Vitorlázz Itthon kedvezményprogramjában részt kíván venni. A kedvezménykártya-rendszer több száz kulturális, gasztronómiai, vagy éppen a vitorlázással foglalkozó szolgáltatót (charter cég, hajóépítő mester, vitorlás iskola), illetve szálláshelyet foglal magában, kártyaelfogadó partnerként. Partnereink listája és további információk a vitorlázzitthon.hu oldalon találhatók meg.
A versenyengedély-kártya elkészítésének átfutási ideje előreláthatóan két hét, elkészültéről e-mailben értesítjük a versenyzőt. A kártya 20 munkanap után átvehető

  • személyesen, vagy meghatalmazott útján a titkárságon az erre kijelölt időpontban,
  • MVSZ-versenyek nevezésekor (személyesen vagy írásbeli meghatalmazással).

Ha a versenyengedély-kártyával kapcsolatban bármilyen kérdés merülne fel, kérjük forduljanak az MVSZ titkárságához.
 

Fonyód kupa 2019 képgaléria

Fonyód kupa eredmények

Tisztelt Barátaink!
A hétvégi Fonyód kupa 42 hajó részvételével sikeresen zárult. Alább találhatók a kupa osztályonkénti eredményei:

Többtestű osztály

# Hajó Kormányos
1 Unicream Debreceni Ákos
2 G Cat Károly Attila
3 Top Cat Joó Máriusz
4 Szőke Ciklon Benedek Ádám
5 Katamara Tavali Gábor

Yardstick I

# Hajó Kormányos Befutás
1 Distinti Saluti Bíró Márk 11:26:22
2 Aqva Simó Béla 11:23:04
3 Aeroplane Márfi Miklós 11:32:04
4 Addio Sótonyi Sándor 11:41:25
5 Mérges Rája Kádár Sándor 11:40:28
6 Natasa Fischer Dezső 11:26:00
7 Honfoglaló Gosztonyi András 11:19:20
8 B One Somogyi Zsolt 11:42:55
9 Marlin Tarjányi Attila 11:39:20

Yardstick II

# Hajó Kormányos Befutás
1 Penelopé Papp Gábor 11:31:51
2 Inyama Molnár Gábor 11:34:29
3 Pacsirta Fodor Róbert 11:41:53
4 Mythos Török Veronika 11:47:57
5 Kon-Tiki Parádi Péter 11:53:19
6 Baloo Szilágyi Lajos 11:55:31
7 Pacida II Frank László 11:55:43
8 St. Elmo Góczán László 11:51:52
9 Dínó Fodor Miklós 11:56:26
10 Ventus Mészáros György 11:53:29
11 Joy László Gábor 11:53:00
12 Virtuelle Orsolics Zsolt 12:07:06
13 Aphrodité Berényi András 12:02:46
14 Dudu Szabó László 12:04:46
15 Unicum Next Dr. Pap Gábor 12:13:10

Yardstick III

# Hajó Kormányos Befutás
1 Maximilla Balázs Tamás 11:22:09
2 Vagány Mayer Tamás 11:11:44
3 Domby Domborovszki János 11:18:44
4 Zsaben Somossy Attila 11:22:27
5 Macera Győri Gábor 11:38:31
6 Nomád Stefán Katalin 11:36:33
7 DeBoat Devecsery Péter 11:38:40

Összevont yolle

# Hajó Kormányos Befutás
1 Dáridó Németh Dávid 11:40:35
2 Hobo Kenéz László 11:43:16
3 Lázadó Dr. Gaál Péter 11:50:43
4 Desiree Székely Miklós 11:51:37
5 Hablegény Srancz István 12:04:04/td>
6 Méhes Kristóf 12:18:06

Teljes eredmény táblázat letöltése

Fonyód kupa 2019

Kedves vitorlázó Barátaink!

Szeptember 28.-án Fonyód Kupa vitorlásverseny!
A Fonyódi Kormoránok VE, Fonyódi VE, és a TVSK Port Lacaj közös rendezésében.
Nevezés 27.-én 16 órától valamint 28.-án 7 órától a vitorláskikötő Sekli büfé előtt.
Kormányosi: 8.30
Rajt: 9.30
Vacsora és díjkiosztó a Gyöngyhalász étteremben lesz!
Várunk mindenkit szeretettel

Versenykiírás letöltése

Kormorán kupa 2019 eredménylista

Tisztelt Barátaink!
A hétvégi Kormorán kupa sikeresen zárult, 37 hajó nevezett ami igazán szép szám, köszönet mindenkinek aki a jelenlétével megtisztelt bennünket. Alább találhatók a kupa osztályonkénti eredményei:

Eredmények:
Többtestű osztály

# Hajó Kormányos
1 Unicream Debreceni Ákos
2 Hoppá Joó Máriusz
3 Katamara Tavali Gábor
4 Szőke Ciklon Benedek Ádám

Cruiser osztály

# Hajó Kormányos Befutás
1 Dolce Vita Sáfián László 12:26:39
2 Triton Bodnár Imre 13:05:04
3 Inyama Molnár Beáta DNF

Yardstick I

# Hajó Kormányos Befutás
1 Irokéz Pajor Zsolt 11:37:36
2 Fortély Mucsi László 11:56:09
3 Gardazurra Simó Béla 11:35:40
4 Marlin Tarjányi Attila 12:34:22
5 Lábad-X Lábady Zsolt 12:39:21
6 Kiscsillag Jenei Zsolt 13:27:34
7 Distinti Saluti Dr. Bíró Péter DNF
7 Puffin Cselényi Botond DNF

Yardstick II

# Hajó Kormányos Befutás
1 Pacsirta Fodor Róbert 12:29:19
2 Aphrodité Berényi András 12:33:15
3 Peták Halenár István 12:48:26
4 Kon-Tiki Parádi Péter 13:14:43
5 Baloo Szilágyi Lajos 13:20:15
6 Virtuelle Orsolics Zsolt 13:45:03
7 Dudu Szabó László 14:11:23
8 Skorpion ifj. Perczel János DNF
8 Unicum Next Dr. Pap Gábor DNF
8 Pacida II Frank László DNF
8 Kisvacak Horváth János DNF

Yardstick III

# Hajó Kormányos Befutás
1 Maximilla Balázs Tamás 13:31:07
2 Allure Pandúr László 13:48:32
3 Domby Domborovszki János 14:11:50
4 DeBoat Bogdán László 14:30:18
5 Szelavi László Gábor DNF
5 La Bamba Fenyővári Tamás DNF
5 Galiba Rákász Dániel DNF
5 Macera Győri Gábor DNF
5 Skorpió Lukács István DNF

Összevont yolle

# Hajó Kormányos Befutás
1 Csilly Balajty Dóra 12:44:33
2 Blue Moon Vékony László 13:28:03
3 Desiree Székely Miklós 14:13:49

Teljes eredmény táblázat letöltése

Kormorán kupa 2019

Kormorán kupa vitorlás verseny 2019 június 29-30.

A verseny helye: Fonyód Bhzrt. vitorláskikötő.
Nevezés: 06.28-án 17:00-20:00-ig és 06.29.-én 8:00-8:30-ig a kikötői Sekli büfében.
Kormányosi értekezlet: 8:30
Nevezési díj: 4000 Ft./fő. A Fonyódi Kormoránok V.E. tagjainak ingyenes!
Eredményhirdetés és vacsora: június 29.-én 16:00-tól a Tungsram Kormorán büfében.

Minden egyéb kérdésre a kormányosi értekezleten adunk választ.
Versenykiírás letöltése
A versenyt a Kwindoo mobil alkalmazás segítségével GPS-en nyomon követjük! Kérjük, hogy minden kormányos gondoskodjon róla, hogy a hajóján legyen teljesen feltöltött IOS vagy Android alapú mobiltelefon! A Kwindoo alkalmazás letöltéséről és használatáról a magyar nyelvű ismertetőt innen töltheti le.
Mindenkit szeretettel várunk!

Papp Tibor a Fonyódi Kormoránok elnöke.

Bakai László emlékére


Drága Baksi!
Nehéz a szívünk. Tudtuk hogy küzdesz. Hittünk a felépülésedben, ahogy Magad is. – Májusra jól leszek, indul a szezon – mondtad.
A sors másképp döntött. Elveszítettünk egy örökké mosolygós barátot, aktív Kormorán tagot. Sokat segítettél, éveken keresztül Popey a hajód volt a fonyódi vitorlásversenyek zsűrihajója. Együtt rendeztünk sok – sok versenyt. Én indítottam, Te húztad a lobogókat.Minden rendben működött. Igazi vízi ember voltál. Fiatalon a nagy fonyódi kajakgeneráció tagja, később vitorlázó és horgász.
Nagyon vártad a nyugdíjba vonulást. Mondtad még egy év, még fél év. A sors igazságtalan volt veled.
Baksikám pihenj meg imádott helyeden.
Jó szelet kívánunk az égi tengereken!
Papp Tibor

Húsvéti túra 2019

Kedves sporttársak és barátok!

Várunk mindenkit szeretettel 2019. április 21.-én vasárnap a szokásos tavaszköszöntő húsvéti túránkra. A tervezett program szerint indulás reggel 10 óra körül lesz a fonyódi kikötőből. Az úticél Badacsony. Kérünk mindenkit, hogy lehetőség szerint hozzon magával sonkát, tojást, egyéb húsvéti finomságot, amit majd az Imre borozó teraszán módosítás: Az Imre borozó zárva tartása miatt a soron Rompos Laciéknál fogyasztunk el ottani borok kíséretében. Az sem akadály ha valakinek még nincs vízen a hajója, beosztjuk a szabad helyeket, végső esetben pedig a menetrendi hajót is igénybe vesszük.

A túra nem hivatalos egyesületi rendezvény, várunk mindenkit bármelyik egyesületből. Csatlakozzatok minél többen!

Üdvözlettel: Fonyódi Kormoránok

IN MEMORIAM

Fájdalommal a szívünkben tudatjuk veletek, hogy barátunk, vitorlástársunk Szekeres Péter a mai napon áthajózott az égi tengerekre. Hatalmas űrt hagyva maga után. Életvidám, őszinte, kritikus természete, hitvallása végigkísérte életét. A Mahartnál mint tengerészkapitány járta a világ tengereit, majd a BHRT.-nél folytatta hazai pályafutását nyugdíjazásáig. A kapcsolata a „magyar tengerrel” egy percre sem szakadt meg. Szinte minden nap lement a kikötőbe, egy két szót váltani az ismerősökkel barátokkal. 77 éves volt.


Péter!
Nem akarok elköszönni Tőled, a barátságod, a szereteted, a figyelmed, a kapcsolatod velem, Melindával, Danival, a beszélgetéseink, hasonló gondolkodásunk olyan kötelék, amit nem tudok, tudunk elengedni. Tudom, Neked már jobb, de nekünk a hiányoddal kell együtt élnünk. Nem megyünk már a „pünkösdi regattára”, nem horgászol a Balatonon, nem ülünk a nappalidban, nem ülünk a kikötőben. Remélem, ha már itt hagytál minket, az égi tengereken jókat vitorlázol, horgászol, és jó szívvel nézel le ránk. Köszönjük a barátságodat. Ég Veled! Gabikára, Dodóra vigyázunk.

2019. április 5.

Frank László, Melinda, Dani